Óvatosan tessék tehát megbélyegezni a nyelvi jelenségeket.

A standard nyelv önmagában nem egyedüliként követendő példa. Régen az irodalmi nyelvvel azonosították, de ez így nem helyes, mert olyan, hogy irodalmi nyelv, nem is létezik, hiszen minden irodalmi műnek eltérő a nyelvezete. A mai standard nyelvnek az feleltethető meg, amit általában mindenki használ. Létezik egy úgynevezett substandard is, azaz standard alatti, melybe azok a nyelvi jelenségek tartoznak, amelyeket mindenki ismer és használ, de nem vonatkoznak rá konkrét szabályok, és nem is nevezhető standardnek, azaz általánosan használhatónak. Ide tartozik például az izé, és a légyszi-léci-lécci (utóbbira nincsen előírt írásforma, a helyesírás – mint ahogy sok mással – sem törődik vele), melyeket mindenki ért és használ, de senki sem tartja standardnek, inkább határeset.

Mindezzel arra céloztam, hogy felesleges azon vitázni, mi helyes és mi helytelen a nyelvben, mert a nyelv önálló, dinamikusan változó entitás, és amíg az anyanyelvi beszélők használnak egy alakot, az helyesnek tekintendő. Kivételt csak a beszédhelyzetek képeznek, mert bizonyos beszédhelyzetek megkívánják egy bizonyos regiszter/stílus használatát (pl. tanárnak nem szoktunk Helló!-val köszönni).

Source: http://www.wired.com

Az alapvető elemeknek van japán neve, mint pl. hidrogén (水素 – suiso), vagy oxigén (酸素 – sanso). A kanji-összetétel legtöbbször viszonylag értelmes, és mindegyik végén a 素 áll, jelezve ezzel, hogy ez bizony egy kémiai elem. A legtöbb egyébként nincs túlbonyolítva; egyszerűen katakanaval átírják őket, pl. berillium (ベリリウム – beririumu).
De nem mindig volt ám ez így. Mint szinte mindenre, ezekre is kitaláltak kanjikat (bár a kínaiak már nem ezeket használják, mégis az “ötlet” tőlük van :D), amiket a szakmai szövegekben előszeretettel használtak is. Bár szerintem ez azért kicsit meglepi az embert. Mert ez különbözik pl. a kávétól (珈琲 – コーヒー – koohii), vagy az országnevek kanjikba átírásától (pl. Magyarország – 洪牙利 – ハンガリー – hangarii), mert ezek úgymond sokkal természetesebb dolgok.
Summa summarum, nem tudom mi a fenének, de minden egyes (akkor már ismert) elem saját kanjival büszkélkedhetett :D.
A víz (H2O)* vajon hogy nézhetett ki akkoriban papíron?
Elég viccesen néz ki :D.
* Amit írtam, ebben a formában nem helyes, mert nem konkrétan a víz a H2O, mert pl. nyílván a jég is az. De ha azt írom, “dihidrogén-monoxid”, az olyan bénán hangzik :P.

Traumus

A keleti nevek magyar helyesírásának alapvető szabálya, hogy saját ábécénk betűivel közelíti meg az adott szót (az eredetit). Ez a szabály azért létezik, hogy bárki képes legyen leírni (és persze elolvasni) ezeket. Viszont, mint az általam gyűlölt, logikátlan szólás mondja; “a kivétel erősíti a szabályt” (latinul mondjuk értelmes, csak valami nagyon okos így fordította, na mindegy).
A szanszkrit हिमालय szó (jelentése: hó otthona/hazája) helyes kiejtése: Himálaja (hima + alaja). Az egyetlen ok, hogy nem helyesen írjuk (és ejtjük persze), hogy anno a szó németes hangsúlyozása terjedt el nálunk. Elvileg erre a szóra is vonatkozna a fentébb leírt szabály, de annyira “meghonosodott” a Himalája szó, hogy úgy döntöttek, pár társával együtt (pl. Peking) változatlanul hagyják, ezzel mai napig hibásan (igen, tulajdonképpen hibásan) írva (és ejtve) azt.
Egyébként a hegységrendszer sokkal régebbi neve a Himaván volt (ezzel nincs gond :D), de ennek sokkal unalmasabb jelentése van; havas.

Traumus

A népcsoportról most elég annyit tudni, hogy a Kína északnyugati részén található Tangut Birodalmat a 11. század elején alapította a tibetivel rokon, állattenyésztő tangut törzs.
A tangut (esetleg Xixia vagy Hsi-Hsia) egy, a sino-tibeti nyelvcsaládba (ezen belül tibeti-burmai) tartozó holt nyelv (16. században halt ki végleg).

A tangut nyelvnek saját írásrendszere van, aminek az alapja a kínai és kitaj írás, illetve tibeti hatások is felfedezhetők benne. Állítólag egy “Iri mester” nevű szerzetes alkotta meg az eredeti rendszert 1037-ben, és kicsivel ezután már buddhista szövegeket (főleg szanszkrit) fordítottak tangutra. A 12. században ugyan készült egy kisebb kínai-tangut szótár, de ez nem bizonyult elég pontosnak; ugyan a fordítás ma már nem akadály a nyelvészeknek, de sok jel kiejtése ismeretlen (igazából komolyabban 60-70 éve foglalkoznak a szakértők ezzel a rejtélyes nyelvvel).

A tangut egy semanto-phonetic nyelv, ami röviden azt jelenti, hogy a jeleknek a legtöbb esetben jelentésük is van a kiejtésükön kívül (ha van normális magyar megfelelője, ami nem egy sima magyarázat, kérlek írjátok meg kommentbe, mert én eddig csak angolul találkoztam vele). Ilyen nyelv pl. a japán is. A nyelvészek körülbelül 6500 különböző karaktert vélnek megkülönböztetni a tangut nyelvben.

(A szövegek jobbról balra, fentről lefele olvasandók)

Amikor először megláttam a tangut írást, olyan érzésem volt, mintha valaki photoshopban tibeti betűket tolt volna össze hanzikkal, vagy nem is tudom :D. Mindenesetre szerintem gyönyörű a tangut írás, a maga komplexitásával együtt.
Akit a nyelvtan, esetleg a hanglejtés, beszéd érdekel, ITT olvashat róla.

Traumus

Ebben a rövid kis írásban egyik kedvenc témámról, a japán hangszimbolikáról lesz szó. Ha érdekel, kattints beljebb->

Nem mind onomatopoeia!
Először is egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Ha a japán hangszimbolikáról beszélünk, mindenkinek egyből az onomatopoeia ugrik be. Viszont ez csak részben fedi az igazságot.
A hangszimbolika legismertebb fajtája az onomatopoeia. Azokat a szavakat nevezzük így, melyek egy élő vagy élettelen forrás által kiadott hangot utánoznak. A magyar nyelvben ezeket hangutánzó szavaknak hívjuk. Az onomatopoeia szó egyébként görög eredetű, és tükörfordításban körülbelül annyit jelent; “nevet csinálok” (ὀνοματοποιία).
Ezek természetesen nyelvenként különbözhetnek. Erre egy jó példa a madárhang:
magyar: csip-csip
angol: chirp chirp
német: piep piep
francia: cui cui
orosz: чирик-чирик (chirik-chirik)
kínai (mandarin): 叽叽喳喳 (jī jī zhā zhā)
japán: ピヨ ピヨ (piyo-piyo)
A leírtakból logikusan következik, hogy a japán hangszimbolika azon részét, mely valójában nem hangot ír le (tehát nem utánoz semmit), nem onomatopoeianak hívjuk. Pl.: のびのび (nobinobi) – gondtalanul.

Rendszerezés:
1.擬態語 (gitaigo, angolul phenomime, magyarban gyakorlatilag a hangfestő szavak)
Ezek a szavak olyan helyzeteket, tulajdonságokat írnak le (hangzásukkal érzékeltetnek), melyeknek valójában nincsen hangjuk. Pl.: きらきら (kirakira) – ragyogás, csillogás. Néhol külön veszik őket, de tulajdonképpen ide tartoznak a 擬情語 (gijougo, angolul psychomime) szavak is. Ugyanaz a lényege, mint a gitaigonak, gyakorlatilag tekinthető az alfajának is, hiszen annyi a különbség, hogy a gijougo szavak kifejezetten érzéseket írnak le. Pl.:　いらいら (iraira) – ingerültség, izgulás.
2. 擬声語 (giseigo) vagy 擬音語 (giongo)
Na ezek a hangutánzó szavak (onomatopoeia), amiket fentébb már leírtam.

Szerepe, jelentősége:
Ha a hangszimbolikáról van szó, a japán nyelv különleges. Egyrészt azért, mert a giongo és gitaigo szavak száma nagyon nagy, másrészt mert nem csak a köznyelvben találkozhatunk velük, hanem hivatalosabb szituációkban is (persze mindennek van határa), illetve mindegyik generáció használja őket. Emlékszem anno mit mondott poénból a japán tanárom (japán anyanyelvű) ezzel kapcsolatban: “Ha megkérnél egy japánt, hogy beszéljen 5 percig gitaigo és giongo nélkül, nem tudna.” Természetesen ez egy túlzás, de nagyon jól leírja a hangszimbolika jelentőségét a japán nyelvben.

Traumus

A nyelvészet tárgya nyilván maga a nyelv. De miről is beszélünk  pontosan, mikor azt mondjuk, nyelv? (A biológiai vonatkozástól ezúttal tekintsünk el.) Ferdinand de Saussure francia nyelvészprofesszor  a következőképpen határozta meg a fogalmat: a nyelv (langue) elvont, társadalmi rendszer (absztrakt), a beszéd (parole) ennek használata. Megkülönböztette még a langage fogalmát is, mely az általános nyelvhasználatot jelöli, míg a parole az egyénit. Mi a különbség? Nos, ha azt mondjuk: Magyarország hivatalos nyelve a magyar, akkor a langage-ról van szó. Minden magyar ember kicsit másképpen beszéli a magyart (ez függ a környezettől, neveltetéstől, szituációtól, hozzáállástól stb.), és mikor egyetlen ember nyelvhasználatát vesszük górcső alá, akkor a parole-t vizsgáljuk. A nyelvészet pedig a langue-gal foglalkozik, tehát a rendszerként létező nyelvvel.

Többféle nyelvészeti irányzat és ág létezik, melyeket többféleképpen lehet csoportosítani. Most mindegyikről szeretnék néhány szót szólni, hogy ha a későbbiekben előkerül bármelyik, tudjuk hová tenni őket. ;)

• lingvisztika/nyelvtan: Leíró nyelvészet, a nyelv jellemzőivel foglalkozik, a tulajdonképpeni nyelvtannal (igen, azzal a nyelvtannal, amit az iskolában próbálnak beleplántálni a fejekbe, több-kevesebb sikerrel). A lingvisztika érdeklődési területei a következők: fonetika, fonológia (mindkettő a hangokkal foglalkozik, a különbségről később), morfológia (alaktan), szintaxis (mondattan), szemantika (jelentéstan – két másik irányzat érdeklődési területe is), és újabban a szövegtan és a pragmatika. A fonológia a hangok rendszertanával foglalkozik, a fonetika a kiejtéssel és a hangok jellemzőivel.  A pragmatika a nyelven kívüli, kommunikációt és megértést befolyásoló téyezőket vizsgálja, a nyelvi viselkedést kutatja.
• kognitív nyelvészet: Elsősorban a szemantikával (jelentéstannal) foglalkozik. Véleményem szerint az egyik legizgalmasabb terület, remélhetőleg sokszor lesz még róla szó. Kutatásai során a modern pszichológia eredményeit használja fel.
• kommunikáció/pragmatika: A már fentebb emlegetett pragmatika különálló ággá nőtte ki magát, de teljesen nem tudott elszakadni a lingvisztikától. Ismételjünk: a nyelvi viselkedést kutatja. Fő érdeklődési köre a konverzációelemzés, azaz a beszélgetések elemzése nyelvi-kommunikációs szempontból.
• dialektológia: A nyelvjárásokkal foglalkozik.
• szociolingvisztika: A nyelv és a társadalom kapcsolatával foglalkozik (pl. csoportnyelvek: szleng, diáknyelv stb.).
• pszicholingvisztika: A nyelv és az agyban lejátszódó folyamatok kapcsolatának vizsgálója (pl. nyelvelsajátítás), a beszédértés folyamatát kutatja.
• neurolingvisztika: Az idegtudományok és a nyelv viszonya (különféle neurotikus megbetegedések kapcsolata a nyelvi képességekkel, pl. afáziák).
• diakrón nyelvészet: Történeti-összehasonlító nyelvészetnek is nevezik, elsősorban az idők során lezajló nyelvi változásokat figyelik meg (pl. a magyar nyelv múlt idejű igealakjainak változása).
• szinkrón nyelvészet: Leíró nyelvészet, a nyelv adott állapotával foglalkozik. Egy szinkronállapot kb. 60 évet jelent, a vizsgálódás ezen túl nem megy, mert az már történeti lenne.
• stilisztika: Bármilyen szintű nyelvi elemet vizsgál stílus szempontjából.
• korpusznyelvészet: Adatbázisokat kezel, dolgoz fel (pl. Magyar Nemzeti Szövegtár, melyben a mai magyar nyelv szövegeiben lehet keresni).

További osztályozások kutatási szempontból:

• elméleti nyelvészet: Modellekből épül fel, matematikai módon dolgozik (pl. lingvisztika).  —–   empirikus nyelvészet: Osztályokra bont, pontos terminológiával (alapfogalmakkal) rendelkezik.
• alapkutatás: Gazdasági haszna később érvényesül. —– alkalmazott nyelvészet: Gazdasági haszna a közeljövőben érvényesül, gyakorlatias, felhasználható, közvetlen hasznú (pl. szótárprogramok készítése, korpusznyelvészet).

A nyelvészetet a társadalomtudomáyok közé szokták sorolni, mások természettudománynak tartják. Igyekeztem minél átfogóbb és átláthatóbb felsorolást készíteni a teljesség igényével. Elsősorban órai jegyzeteimet használtam fel.